Tegnap volt valami?
Mini scenario 2.0
Egy évben kb. kétszer mondom magamban, b@sszus ezek elvetemültek az egyik alkalom az mikor a mínuszoktól még az otthonomból sincs kedvem kilépni, de mégis néhányan jönnek játszani, a másik pedig, mikor a hőmérő higanyszála 30C felé csúszik, és ismét jönnek játszani.
Na, tegnap a másodikban volt részünk Uraim, és egy Hölgyem Ti elvetemültek vagytok.
3:1 a sárgák javára, szép eredmény.
A 3-ból 2 Red-nek köszönhető, hiszen neki kétszer is sikerült zászlaját a kijelölt helyre kitűznie.
Azért az 1 fránya pontért pedig köszönet ŐŐŐŐ (kicsi betűkkel írom, mert már így egoisták vagyunk) nekünk.
Ismét nagyon sok élménnyel gazdagodtam, nagyon jó látni, hogy az ország (Nagy- Magyarország) minden tájáról jönnek, mindenki barátja mindenkinek, és folyamatosan elhangzik a szevasz, de rég láttalak mi újság mondat.
Jó néhány új arc is tiszteletét tette, de már megjelent az új generáció is. (ha legközelebb nem hoztok, szülői belegyezést nem tudom, mit csinálok )
Szőke kapitányunknak sikerült visszaszoknia néhány óra erejéig a bagóra, Robinak fegyvert szerelnie ismét de örültünk, hogy ez alkalommal a tára működött, láttunk becsúszást ( kétszer) a BETONON, már majdnem hívtam a mentőket, ettünk zsíros kenyeret hagymával, megittunk több mint 100liter vizet, rengeteget röhögtünk és nem utolsó sorban jót játszottunk.
Szerintünk.
6óra pihenés nélküli játéknak, valamint a nagy melegnek köszönhetően (valamint Narinak kellett mennie felvonulni) kicsivel 4 óra előtt a játék végett ért.
Sajnos
Szép volt Srácok, Hölgyem!
The Patriotspaintball
Képek a galériában.. ( patriots/mini scenario2.0 )
Ha esetleg valaki más is fotózott dobjon egy e mailt..