Egészséges leszel site riportja
Paintball(Wikipédia): sport, melynek során a résztvevők festékgolyókkal próbálják eltalálni az ellenfelet. Az Egyesült Államokból ered, több mint 10 millióan űzik. Változatai a Woodsball, melyet katonai környezetben játszanak, és az Airball, amely a sportág profi változata.A riportalany Zemen Viktor, a Budapest Bullets paintball csapat csapatkapitánya.
Szó lesz paintballról, edzésekről, versenyekről, motivációról, célokról, és nem utolsó sorban Viktor egy kis versenyre invitál minden vállalkozó szelleműt!
E.L.: Kérlek mutasd be a sportágadat!
A paintball azon ága, amit én űzök, épített pályán zajlik, 2 db 5 fős csapat részvételével. A csapatok a pálya 2 oldaláról indulnak a rajt pillanatában, a cél az ellenfél “bázisának” elfoglalása, mely legtöbbször egy duda megnyomásával történik.
A küzdelem 15 percig tart, illetve addig, amíg ez egyik ellenfél eléri az 5 megnyert pontot. A csalások kiszűrése érdekében 10 bíró van a pályán, akik a szigorú szabályok betartatásáért felelősek. Fontos még, hogy a paintballt kizárólag maszkban és erre a célra készült sportfelszerelésben űzzük, a sérülések elkerülése végett illetve bizonyos szabályok is ezt a célt szolgálják.

- E.L.: Idén 3. helyezést értetek el a Millenium Seriesben, ami tulajdonképpen egy Európa bajnokságnak felel meg. Ez nagyon szép eredmény, gratulálok, főleg annak függvényében, hogy ha jól tudom, mindannyian munka mellett űzitek a sportot?
Így van, bár ez egy professzionális sport, Magyarországon még nincs olyan státusza, hogy ezt fő sportállásként tudnánk űzni. Csapatunk minden tagjának van munkája, és ez mellett végezzük az edzéseket, esténként vagy hétvégén, illetve szabadidőnkben járunk a külföldi versenyekre is.
- E.L.: A csapat eléggé multinacionális, hogyan tudjátok így összeszervezni így az edzéseket?
Az amerikai versenyzőkkel a legnehezebb egyeztetni, de időnként megszervezzük hogy ők is velünk edzhessenek, ez főként versenyidőszakban fontos. Ilyenkor, a téli alapozó időben velük ritkábban találkozunk, azonban az osztrák és cseh versenyzők velünk tréningeznek a hosszú hétvégi edzéseken. Jelenleg körülbelül havi 12 paintball edzésünk van és én még 12 erőnléti edzést végzek mellé. Ezt a részét mindenki maga intézi, hogy a közös edzéseken már csak a konkrét dolgokra tudjunk koncentrálni.
- E.L.: Ilyenkor ha jól tudom, főként technikai dolgokat gyakoroltok?
A közös edzések törzse valóban a különböző elemek begyakorolása, hiszen rengeteg apró dolgot kell összehangolni. Ezekre ilyenkor van elég idő, a versenyidőszakban leginkább már csak az adott pályákat tudjuk begyakorolni.

- E.L.: Úgy érted, hogy a pályák eltérőek a különböző versenyeken?
Igen, például a fő versenysorozatunkban a Millenium Series-ben minden helyszínen újabb pályát találnak ki és építenek fel. A pályák rajzát természetesen mindig időben megkapjuk, ezeket aztán mindig ugyanúgy felépítjük magunknak itthon, és próbáljuk speciálisan kidolgozni a legjobb taktikákat rá.
- E.L.: Nekünk laikusoknak elmondanád, ezt hogyan kell elképzelni?
A paintball verseny ága az Airball különböző méretű és alakú felfújt fedezékek között zajlik, ami a pályán ezerféle módon helyezkedhet el. Ami fontos, hogy a pálya két fele tükörképe egymásnak, így az ellenfelek azonos helyzetből indulnak.

- E.L.: A paintballhoz nagyon sok különböző, apró dolgot kell összehangolni valóban, de mi a helyzet az állóképességgel, a kondícióval? Te már egy éve készülsz személyi edzővel. Mi késztetett erre?
Tulajdonképpen mint a legtöbb sporthoz, ehhez is szükség van a jó kondícióhoz. Egy verseny alatt naponta többször játszunk 15 perces meccseket, amihez szükséges az erő-állóképesség, kondíció, a pszichés állapot és nem utolsó sorban a gyorsaság, ami nem jó ha kopik. A saját edzéseink kiegészítéseként kezdtem el egy éve szakember segítségével edzeni.
- E.L.: Mi alapján választottál edzőt (engem?:)
Arra gondoltam, hogy aki saját sportágában ilyen eredményeket elért, talán jó edző lehet. Nagyon fontos számomra a motiváció, bevallom, egyedül nem tudnék ennyit és így edzeni, szükségem van egy “hajcsárra”:)
- E.L.: Nem zavaró, hogy nő az edződ?
Ez sosem fordult meg a fejemben, egyáltalán nem zavar. A lényeg, hogy változatosak legyenek az edzések, és találjak bennük kihívást!
- E.L.: Beváltotta a reményeidet a személyi edzés? Szeretsz járni vagy csak ez egyfajta kötelező kör?
Eleinte a kötelező kategória volt, és heti két laza edzésre gondoltam. Mára már, ha nincs paintball edzés, heti négyszer edzek, mondhatom hogy a hobbim lett. Mint ahogy egy kiváló lengyel versenyző mondta: “mivel a paintballt már profin űzöm, szükségem volt egy új hobbira”:)
- E.L.: Mi az ami tetszik az edzésekben, és mi az amit szívesen kihagynál?
Ami kihívást jelent számomra és aztán sikeresen teljesítem. Ezt mindig kedvelem és motivál is a mindig jobb teljsítményre. A lábedzés például nem kedvencem, de talán a futás, ezen belül is a sprintek fárasztanak a legjobban. A versenyek közeledtével viszont érthetően egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk majd rá. Ezenkívül szerintem rendkívül fontos a motiváció és a célok meghatározása, én személy szerint csak így tudok edzeni.
- E.L.: Hogy érzed, miben fejlődtél ez idő alatt?
Tulajdonképpen mindenkben. Erő, gyorsaság, állóképesség, fájdalomtűrő képesség, és javult a testösszetételem is, az izom javára:)
- E.L.: ..és miben szeretnél még?
Talán gyorsaságban. Ebben a sportban sosem lehet elég gyorsnak lenni!

- E.L.: No ez igaz!:) Mik a célok a 2010-es évben?
A legfontosabb cél hogy tornát nyerjünk a Millenium Seriesben, és feljebb kapaszkodjunk a dobogón az összesítésben. A tavalyi második helyezés után idén bronzérmesek lettünk, talán jövőre összejöhet a hiányzó helyezés is:)
- E.L.: Mikor kezdődik a versenyszezon?
A paintballban áprilistól-októberig versenyzünk, ebben az évben több versenysorozatban is nevezünk, a Millenium Series mellett indulunk a német bajnokságban és az általunk szervezett Grand Tour-ban is, ami elég sok versenyt jelent majd.
- E.L.: Hol lehet a Budapest Bulletsnek szurkolni, vagy követni az eredményeket?
A tavalyi évadban az Eurosport jóvoltából a tévénézők is betekintést nyerhettek a paintball világába, és ez reméljük idén is így lesz! Ezenkívül a csapat honlapján is állandó friss információkkal, képekkel, hírekkel szolgálunk az eseményekről, aki érdeklődik bármilyen szinten a sportágunk iránt itt mazsolázhat kedvére.

- E.L: Sokat említed a kihívásokat. Versenyszezonban nyilván ez éltet Téged. Ilyenkor télen mi a helyzet, találsz magadnak verseny szituációkat?
- E.L.: Kíváncsian várom….
Arra gondoltam, hogy aki meg tud verni a következő versenyben, annak felajánlok egy ingyenes játékot:

A játék támogatója a Budapest Bullets és a Patriotspaintball.
Remélem sokan jelentkeznek rá!
Érdekességképpen íme 2 minta-edzés Viktor edzéseiből. Az első egy téli időszakból való, izom tömegnövelő edzés, mellre és bicepszre. Természetesen a sportági sajátosságok miatt a futást ilyenkor is megtartjuk, bár csökkentett heti számban és időtartamban, és olykor a pihenő idők is kevesebbek a megszokottnál. A második edzésterv pedig egy régebbi edzése volt, mely főként erőállóképesség fejlesztő hatású. Ezeket március elejétől végezzük. A versenyek közeledtével rendszerint egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a gyorsításra.
1.

2.

Forrás: http://www.egeszsegesleszel.hu